2012. november 6., kedd

Egy nagy szerelem

A horgolás :) Pár éve tanultam a netről és imádom. Az elmúlt napokban fülbevalók készültek és sok-sok kislánygyűrű. Jut belőle remélem az óvodai adventi vásárra, tavaly nagy sikerük volt, bár nem kapcsolódik a karácsonyhoz, de készülök azért olyan holmikkal is :) ezeket majd később mutatom meg, még csak félkész állapotban vannak.
A fényképezés most valahogy nem megy igazán, nem túl jók a fényviszonyok, de talán a lényeg látszik.


Ezek pedig kb. két hete készültek és készülnek folyamatosan esténként, nagyon szerettem horgolni őket. Nem szeretek sorozatba horgolni, de este jó esik egy-egy darabot készíteni majd a nagy dilemma, milyen gyöngyöt tegyek rájuk, milyen legyen a végső forma. Kitalálni új formákat és persze nem kis kihívás az alapanyagok beszerzése sem, még egy sima megfelelő méretű karika alap beszerzése is gondot jelent sokszor. A legtöbb alapanyag a netről van, de persze mindig pont az nem kapható, amit szeretnék :)


Ekkor még nem kapott el a karácsonyi láz, ami bevallom őszintén mindig nagyon hamar elhatalmasodik rajtam. No ez a hosszú hétvége és egy felkérés karácsonyi ajándékkísérők horgolására elindította az őrületet :) Sok-sok félkész állapotban lévő holmi, azt sem tudom mihez nyúljak, mert mindent szeretnék egyszerre. Most elhatároztam, hogy újba addig nem kezdek, míg a félkészeket be nem fejezem :)

4 megjegyzés:

Madtim írta...

Fantasztikus dolgokat horgolsz :)

Era - SK írta...

Köszönöm :) Aranyos vagy :)

Vera írta...

Szia!
Nagyon ügyes vagy, hogy a netről tanultál meg horgolni. Én is megpróbálnám. Van tipped, hogy hol találok jó oktató anyagot?
Köszönöm, és további sok sikert!

Vera

Era - SK írta...

Szia Vera, igen, küldök majd linkeket, csak meg kell keresnem őket. Kérlek írd meg a mail címed, úgy könnyebb lesz. Era